Néhány pihent agyú fickó három éve megalapította a Charles Darwin díjat. Ezt kizárólag posztumusz ítélik oda azoknak a legkülönbözőbb módon elhalálozott nyomorultaknak, akik utolsó cselekedetükkel igazolták Darwin evolúciós elméletét, amely szerint az ember igenis a majomtól származik, ugyanakkor nagy jót cselekedtek, hogy halálukkal megszünt génállományuk Terjedésének lehetősége.

Az 1995-ös győztes igazán vállalkozó kedvű férfiú lehetett, nyugodjék békében. A sebesség volt a mániája, ezért beszerzett egy gyorsítórakétát, ami a Jumbo Jetek felszállását segíti, ráerősítette az autójára, és a nevadai sivatagban kipróbálta. A halála előtti pillanatokban valószínűleg ráébredt, hogy a rakétát csak bekapcsolni lehet, ki már nem, emiatt aztán körülbelül 480 kilométeres sebességgel szétkenődött a Sziklás hegység oldalán...

Az 1996-os Darwin díjra tíz-egynéhányan pályázhattak, s a nemzetközi Net-zsűri döntött végül a győztesről. ám érdemes megemlítenünk Valamennyi jelöltet, hátha mégiscsak elgondolkoznak a természettudósok, akik a majommal közös ősről beszélnek csak, de tagadják a közvetlen rokonságot. Eséllyel indulhatott a versenyen az a férfi, aki exbarátnője kocsijának ablakát be akarta törni pisztolyával, ám közben elsült a fegyver és agyonlőtte magát.

Honfitársa viszont úgy kívánta megszerelni furcsa hangokat adó mezőgazdasági munkagépét, hogy befeküdt alá és megkérte a barátját, induljon el vele. Holttestét igen nehéz volt azonosítani.

Az a torontoi férfi pedig aki 23. emeleti lakásának erkélyén akarta a kihelyezett madáretetőt megtisztítani, könnyen felismerhető volt a kezében szorongatott madáreledelről. Más kérdés, hogy a fejéből nem sok maradt, de talán nem kerekes székre kellett volna felállnia az erkélyen.

Hasonló módon járt az az ügyvéd, aki egy irodaház 24. emeletén a hozzá beosztott joghallgatóknak kívánta demonstrálni a panoráma üvegablak törésbiztonságát - amiért a készítők garanciát vállalnak és ezért teljes lendülettel nekirohant. Zuhanás közben valószínűleg megfogadta magában, hogy soha többet nem hisz egyetlen mesterembernek sem.

Diétázni veszélyes dolog, könnyen végzetessé válhat. De a Darwin-díjra jelölt bloomburgi férfi önként fogta magát diétára: módszere szerint csak babot, és káposztát fogyasztott. Ez még nem lett volna baj, de egy kétszer két méteres helyiségben aludt, és éjszakára magára csukta az ablakot. Reggelre gázmérgezésben meghalt.

Az állatvédők bizonyára kárörvendően hallják annak a kaliforniai vadásznak az esetét, aki lelőtte a felette lévő sziklán álló szarvast. Az pedig pont ráesett és agyonütötte, bosszút állva "gyilkosán".

Nos, mint azt láthatjuk, jelöltek vannak bőven. A Darwin-díjat végül is egy petárdás férfi nyerte meg, aki úgy szerette volna megtréfálni barátait egy házibulin, hogy a szájába vette a petárdát. Ami annak rendje és módja szerint fel is robbant, nem sokat hagyva a szerencsétlen fickó fejéből.

 


Egy vadász a másikhoz: Először látom, hogy lelőttél egy foglyot. Miért nem megy a kutyád érte?
- Mert ö is meg van lepődve.

 


Férj hajnali 6-kor óvatosan lopakodik az ágy felé. Azonban peche van, a felesége felébred, és rárivall, hogy hol volt az éjjel.
- Hát az úgy volt drágám, hogy az üzemi értekezlet hosszúra nyúlt, a titkárnőmnek elment az utolsó busza, így hazavittem. Őcserébe megkinált egy teával, és mivel látta, hogy fáradt vagyok, nem akart hazaengedni, azt mondta, hogy aludjak nála.
- Ne hazudozz itt össze-vissza! Tudom, hogy megint a hivatalban ücsörögtél és megpróbáltad a Win95-t installálni!

 


Mi a különbség a hozzájárulás és az elkötelezettség között?
Vegyük a szalonnás tojás esetét. A tyúk hozzájárul. A disznó elkötelezi magát.

 


Mozdonyvezető körbekukkant a sorompónál:
- Kamion nincs, a többi nem ellenfél.

 


Úriember nem beszél Windowsról, pedig tudna.

 

 

Hogy hívják a melankóliás mormotát?
Komormota.

 


- Szerinted melyik az a két szó, amit a diákok legtöbbször használnak?
- Nem tudom.
- Igen!

 


Pistike már fél órája tisztes távolságból figyeli a papot, amint szögeli a rossz kerítését.
- Kisfiam, -fordul hátra a pap- nem láttad még, hogy kell megszögelni a kerítést?
- De, de, láttam, tisztelendő úr, csak arra vagyok kíváncsi, mit mond, ha ráüt a kezére...

 


Mit mond a kannibál kisgyerek amikor látja, hogy az apja egy koporsót hoz haza?
Mbwana katetei kratatakau mbjele? Krakuta wker!

 


Mi a neve az influenzás házaspárnak?
Lázas pár.

 


Mekkora GAZEMBER Ön ? (Önismereti teszt rászorulóknak.)

1. Azt látja, hogy egy vak ember áll az útkereszteződés közepén és zavarodottan toporog, mert az autók elindultak már. Mit tesz?
a, Odakiált : Nem lát ember, zöld van!
b, Odasiet, karonfogja, elvezeti egy kirakat elé és azt mondja : Ugorjon, pocsolya!
c, Odamegy és a fülébe súgja : Itt biztonságban van!

2. Egy fiatal hölgy péntek délután beszorul irodaházuk liftjébe. Ön az utolsó, aki elhagyná az épületet, de meghallva a segélykiáltásokat még visszafordul. Mit mond vigasztalásul a bennrekedt hölgynek?
a, A múlt héten is így csinált, mielőtt leszakadt.
b, Hétfő reggelig féllábon is kibírja.
c, Megérdemli, legközelebb majd gyalogol.

3. Miért szeret esős időben vezetni?
a, Jól le lehet spriccelni a gyalogosokat a pocsolyákból.
b, Ilyenkor több balesetet lát.
c, Ilyenkor csak el kell kezdeni olajat cserélni a belső sávban a körúton, és a sor máris Budaörsig áll.

4. Fogorvosként dolgozik. Többen várakoznak már az előtérben. Ön...
a, Nyögni, sikítani és hörögni kezd, majd kinéz maradtak-e még.
b, Kilép a váróba és tüntetőleg az asztalra dob néhány ütvefúró, csiszológép és légkalapács prospektust.
c, Kiszól : Először az egyedülállókat, majd a családosokat kérem.
d, Barátságos barackot nyom egy kopasz kliens fejére, majd megkérdi, sikerült-e már visszavarni az állkapcsát.

5. Egy vasúti átjárónál sinen fekvő embert lát. Odasiet , kiderül: Öngyilkosjelölt, kiábrándult ember, aki így akar véget vetni életének. Erre ön:
a, Készségesen ellenörzi a kötéseket, elég feszesen vannak-e rögzitve a síneken.
b, Megkérdi, van-e platina csípőprotézise az illetőnek, mert akkor megvárja a vonatot.
c, Elkéri az illető lakáskulcsát és megigéri, hogy leadja az elöljáróságon.

6. Országúton hajtva egy úttesten fekvő embert lát meg. Mit tesz?
a, Áthajt rajta.
b, Szabályosan indexel és kikerüli.
c, Kikerüli, megáll, aztán észbekapva áthajt rajta.

7. Zsúfolt buszon utazva arra lesz figyelmes, hogy egy gyermeket ölében tartó kismama ül az egyik ablaknál. Erre Ön:
a, Odafurakodik és addig vizslatja szemrehányóan, míg az kénytelen felállni.
b, Az ölébe ül.
c, Leszálláskor finoman elgáncsolja a hölgyet, majd, hogy elterelödjön a gyanu önről, sietve ráesik.

8. Gyengénlátó néni arra kéri Önt, hogy segítsen tubusos majonézt keresni. Erre Ön :
a, Egy tubus extra erős Piros Aranyat vetet meg a nénivel.
b, Felajánlja, hogy segít a nagyobb pénzcímleteket kiválogatni.
c, Karonfogja a nénit és nekivezeti egy hűtőpultnak.
d, Egy konzervhalom aljára mutat: Az az!

9. Mit csinál, ha lila a nagyapja feje?
a, Kiveszi a satuból.
b, Még jobban beleszorítja a satuba és megnyugtatja, hogy késöbb lesz még zöld is.
c, Befesti őszre a haját, és kiviszi a Dózsa-FTC rangadóra, az ellentáborba.

 


- Ki mondta először, hogy asszony kell a házba?
- ?
- Kőműves Kelemen.

 


- Adsz egy fényképet magadról? Meg akarom ijeszteni a hugomat.

 


Egy nap Petike megkérdezte apukáját, hogy kaphatna-e egy mountain-bike-ot születésnapjára. Az apa így szólt: "Petikém, most vettünk fel három millió forint kölcsönt a házra, sajnos, nincs most pénzünk biciklire. Várj Karácsonyig."
Eljött a Karácsony, Petike megint rákérdezett. "Sajnos még mindig sok a tartozásunk, talán majd máskor ..."
Két nappal késöbb Petike nagy bőröndöt cipelve kilép a házból. Az apja megkérdezi:
- Miért mész el kisfiam, nem szeretsz már minket ?
- Tegnap, mikor elmentem a szobátok ajtaja előtt, hallottam, hogy azt mondod, hogy elmész, és anya megkért, hogy várd meg, mert ő is megy. Hát dögöljek meg, ha én itt maradok ekkora tartozással!!!

 


- A bátyám numizmatikus.
- És az meg mi?
- Pénzeket gyűjt.
- Érdekes, ezt régebben koldusnak mondták.

 


- Tudnának adni az autómba egy új nívópálcát, a régi nem éri el az olajat.

 


- Végre indulhatok horgászni - mondja megkönnyebbülten a férj.
- Menj csak drágám - mosolyog túlzott kedvességgel az asszonyka -, már háromszor hívott a pontyod, de mindig én vettem fel a kagylót.

 


Vicces dolgok olyan vizsgákra, amik nem számítanak

- Vedd át a vizsgakérdéseket, szaladj ki és kiáltozd: "Andre, megvannak a titkos iratok !"

- Gyárts papírrepülőket a vizsgából. Célozd meg velük a felügyelő tanár bal orrlyukát.

- Beszélj az egész vizsga alatt. Olvasd fel hangosan a kérdéseket, vitasd meg magaddal a valaszaidat hangosan. Ha megkérnek, hogy hagyd abba, üvöltsd: "Csak igy tudok gondolkodni!", aztán kezdj el arról beszélni, hogy mekkora egy idióta a felügyelő tanár.

- Hozz magaddal szurkolólányokat.

- Ülj be, vedd át a vizsgakérdéseket. Kábé öt perc múlva jó hangosan közöld a tanárral: "Egy szót sem értek ebből. Bent voltam a félév összes előadásán. Mi folyik itt? Maga meg ki a franc? Hol van a másik fickó?

- Hozz egy Game Boyt, és játssz vele max hangerőn.

- A valaszlapon alkalmazz egy új, minden eddiginél érdekesebb módot arra, hogy megtagadd a válaszadást. Például "Nem vagyok hajlandó válaszolni erre a kérdésre, mert vallásom törvényei tiltják". Légy kreatív.

- Vigyél magaddal háziállatokat.

- Rohanj be örjöngve a terembe. Zihálj megkönnyebbülten. Menj oda a tanárhoz, és mondd: "Rámtaláltak. El kell hagynom az országot", majd rohanj ki.

 


Egyet el kell ismerni. A nők a konyhában verhetetlenek. Meg kell tehát várni, hogy kijöjjenek onnan.

 


Alabama, egy néger hullája az úttesten. A seriff átvizsgálja a holttestet, és 42 golyónyomot talál.
- A fenébe is! Ilyen szörnyü öngyilkosságot még nem láttam.

 


 

 

Válogatott viccek 1. rész

 

Jó szórakozást kíván a

Zero Energy House Kft. csapata!

 

Ne feledje energiában otthon vagyunk!